VÁLLVETVE - MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSE 2010


Sajtóközlemény


Kunszentmiklós mellett, Bösztörpusztán újra megrendezésre kerül a Magyarok Országos Gyűlése, melyet idén második alkalommal szervez a Magyarok Szövetsége.
A közel három éve alakult civil szervezet azt a célt tűzte maga elé, hogy pusztán emberi összefogással új, működőképes közösségeket hívjon életre atomjaira hullott társadalmunkban.


Augusztus 13-14-15-én tehát ismét megszervezik azt a páratlan összejövetelt, amely már 2009-ben is elkápráztatta a Kárpát-medence magyarságát. Ez a népgyűlés nem pusztán a magyarság legkiemelkedőbb seregszemléje, hiszen az élménygyűjtéssel egy időben közös jövőnkről is gondolkodnak majd a résztvevők.


Magyarország legrangosabb és legszínvonalasabb szabadtéri kulturális rendezvényén tavaly még „alig” 300 ezren vettek részt. A Szövetség az idén duplázni szeretne.
A Magyarok Országos Gyűlése mintegy kiegészíti a csíksomlyói búcsú magyarság összetartó szakrális csodáját, nemzetegyesítő, lélekemelő tisztaságát. Mégpedig az összmagyarság kultúrájának, hagyományvilágának teljes körű bemutatásával, szellemi értékeink életre keltésével, világszínvonalú magyar termékeink reprezentatív vásárával.

A rendezvény három színpadán a magyar könnyűzene és népzene legkiemelkedőbb képviselői játszanak majd, az úgynevezett Pusztaegyetemen pedig tudományos, gazdasági és őstörténeti előadások váltják egymást a magyar irodalom és filmművészet remekeivel. Közben a gyerekek népi játékokkal, a felnőttek pedig a legfrissebb magyar találmányokkal ismerkedhetnek meg.
A betegeket több tucat jurtában várják az ősi magyar gyógymódok avatott ismerői.A Bösztörpusztára látogatók megkönnyezhetik a Magyarok Szövetsége tehetségkutató versenyének döntőseit éppúgy, mint a helyszínen zajló hagyományos magyar esküvők és keresztelők lélekemelő hangulatát.Nem utolsó sorban pedig részt vehetnek Magyarország legnagyobb szabású történelmi élőképén, a közel 2000 fő közreműködésével létrejövő lovas, íjász és gyalogos harcászati bemutatón.
S hogy a Magyarok Országos Gyűlésén nem csak a lelkünk telik meg csordultig, arra garancia a Kárpát-medence minden részéről érkező több száz kézműves, akiknek termékei nélkül egyszerűen nem lesznek képesek hazamenni az ide látogatók.


Legyenek vendégeink, legyenek társaink!


Szerződjünk együtt újra a nemzet megtartásáért és felemeléséért!


Gárdián Gábor
Magyarok Szövetsége Sajtószolgálat

 
Meghívó koncertre

 
Lakossági fórum Hatvanban

Tisztelettel meghívjuk a

Magyarok Szövetsége lakossági fórumára

Helyszín: NYITOK, Nyitott Tanulási Központ

Hatvan, Horváth M. u. 11.

Időpont: 2010. július 23. péntek 18 óra


Tervezett napirend:

· A Magyarok Szövetsége bemutatása, eddigi tevékenység és jövőbeni terveinek ismertetése.

· Az 2010. augusztus 13-14-15.-én megrendezésre kerülő Magyarok Országos Gyűlése

· A Magyarok Szövetsége programjának mezőgazdasági alapelvei.
Arany Korona Szövetkezet, Gazdaudvar, Csereklub bemutatása

Előadók: Szűcs Lajos megyei elöljáró

Báder László mezőgazdasági tagozat

 

 
Meghívó a 2010. július 20.-ai munkaértekezletre

 

Kedves Magyarok!

2010. július 20.-án, kedden 18 órakor tartjuk következő munkaértekezletünket.

Helyszín: Szent Hedvig Kollégium, Eger, Dobó tér 6.

A teremnek a Dobó tér felől közvetlen bejárata van, a Minorita templom mellett (Itt tartottuk a Wass Albert maratont).

Ez az első olyan értekezletünk, amikor szeretnénk elmondani a Magyarok Országos Gyűlésével kapcsolatos részletes tennivalókat.

Ugyanakkor meg kell beszélnünk azokat a teendőket, amik egész Heves megyének a Magyarok Országos Gyűlésen való magas szintű megjelentéséhez szükségesek.


A munkaértekezlet tervezett napirendi pontjai a következők

  1. MOGY hírek (2010.07.14.-ei Országos Értekezlet)
  2. MOGY tennivalók
  3. Megyebokrok alakulása
  4. Koncert a magyar összefogásért – 2010. július 30. péntek
  5. MSZ választás
  6. Önkormányzati választás
  7. Lakossági fórum
  8. Egyebek

Nyomatékosan szeretném kérni, hogy aki komolyan veszi a Magyarok Szövetségét, az MSZ legnagyobb rendezvényét, jöjjön el a munkaértekezletre.

Ugyanakkor várjuk azokat a támogatóinkat, illetve azokat a barátainkat is, akik szeretnének részt venni a Magyarok Országos Gyűlésén.

Mindenkit várunk szeretettel.

„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”


Eger, 2010-07-15.

Tisztelettel

Szűcs Lajos

megyei elöljáró

 

 
Meghívó a július 13.-ai munkaértekezletre

 

Kedves Magyarok!

2010. július 13.-án, kedden 18 órakor tartjuk
következő munkaértekezletünket.

Helyszín: Szent Hedvig Leánykollégium, Eger, Dobó tér 6.
A teremnek a Dobó tér felől közvetlen bejárata van. (Itt tartottuk a Wass Albert maratont).

 

A munkaértekezlet tervezett napirendi pontjai a következők

  1. A július 11.-ei Magyarok Vására értékelése
  2. Tapasztalatok az MSZ és rendezvényeink népszerűsítésével kapcsolatban.
  3. A július 30.-ai Jótékonysági koncert szervezési feladatai
  4. Lakossági fórumok (Hatvan, Egerszólát)
  5. Magyarok Országos Gyűlése szervezésével kapcsolatos feladatok
  6. .Felvidéki kapcsolatok alakulása a Jászói Nyári Egyetem után
  7. A gazdaudvar kialakításával kapcsolatos teendők
  8. Pénzügyi beszámoló
  9. Magyar Vásár Kulturális Egyesület szervezeti kérdései
  10. A belváros rekonstrukciójával, az Agora építésével kapcsolatos tiltakozás szervezése
  11. Egyebek

 

Szeretettel hívunk, várunk minden régi és új szövetségesünket és támogatónkat.

 

 

Nagy Jenő

szervezési vezető


 

 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>

26. oldal / 30